Demjén: Ez a sztárcsinálás legprimitívebb módszere

 

A tehetségkutatókat gusztustalannak, a műsorokban ülő zsűrit pedig hozzá nem értőnek tartja az idén 65 éves Demjén Ferenc. Rózsi sajnálja a fiatalokat, mert szerinte kihasználják őket. Villáminterjú.


Fotó: MTI / Kallos Bea

Gusztustalannak tartja a televíziós tehetségkutatókat az idén 65 éves Demjén Ferenc. Rózsi szerint ezekben a műsorokban csak kihasználják, aztán eldobják a fiatalokat, akik bár tehetségesek, többségük nem fog érvényesülni a zenei pályán. Demjén úgy véli, a tehetségkutatók csak a gyors sztárcsinálásról szólnak, és a műsorokban ülő zsűritagok többségének nagyjából annyi köze van a zenei szakmához, mint maguknak a versenyzőknek.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A pesti New York

 

A pesti New York a világelső kávéház?

rKiss Nelli

De az ám, legalábbis az Ucityguides útikalauza szerint. Nyilván nem úgy kell ezt felfogni, mintha kávéházi Nobelt kaptunk volna: szinte havonta születik valamilyen témában hasonló lista. Mindenesetre utánajártunk, kik felett győzedelmeskedett a New York.

Azért szép, – szemben a többi hasonló esettel – itt nem csak felkerültünk egy listára, hanem elsők is lettünk. Az elmúlt évben voltunk már helyezettek a legjobb épületfelirat-dizájnok sorában a Terror házával, Budapest, mint turisztikai célpont rengetegszer felbukkan a különböző utazási magazinok rangsorain, sőt, egy most zajló szavazáson a világ legjobb bárjainak sorában első helyen szerepel az A38 hajó a száz versenyző között, a Szimpla Kert pedig a második helyen piheg az eddigi voksok alapján. Kattintsunk mi is, mielőtt a többi országok szavazói is felébrednek!

A büszke első helyezett
A büszke első helyezett
Fotó: Székelyhidi Balázs

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Azonnal láthatja, ha változott kedvenc weboldala

Az internet folyamatosan változik, ahogy az izgalmasabb weboldalak is állandó mozgásban vannak. Egy átlagos felhasználó azonban nem ülhet reggeltől estig a gépe előtt, hogy lesse, mi változott kedvenc oldalain.

Szerencsére vannak olyan online szolgáltatások, amelyek leveszik ezt a terhet a válláról. Ilyen például a Versionista, amelynek a használatához mindössze egy gyors regisztrációra van szükség (e-mail-címünk és egy jelszó megadása.)

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

LEMONDOTT AZ EX-PORNÓZÓS JOBBIKOS

Kovács István pornó producer könyvében írt Kabai Zoltán múltjáról

Lemondott jobbikos titulusáról Kabai Zoltán, a párt solymári szervezetének vezetője, miután nyilvánosságra került, hogy korábban a pornóiparban dolgozott.

“A mai napon lemondott Kabai Zoltán az alapszervezeti titulusáról, a Jobbik védelmében. Indoklása az, hogy ne terhelje tovább a szervezetet. A hazug támadások miatt, ami a Blikkben megjelent, jogi útra tereli az ügyet” – nyilatkozta a Velvetnek Pál Gábor, a Jobbik sajtósa, és hozzátette, Kabai Zoltán az üggyel kapcsolatban nem nyilatkozik.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Senki sem számított erre, mikor elkezdtek kommentelni

Hol a határ a realitás és a virtuális valóság között?

Hol a határ a realitás és a virtuális valóság között?

 

Pálffy Renáta
„A blogírásnak szinte semmilyen szabálya nincs. Magunk választjuk meg a témát, a formát, a bejegyzés terjedelmét, tehetünk bele képet ha akarunk, ha nem úgy is jó – szóval a blogírás látszólag semmire nem kötelez” – írja egy különös történet még különösebb hőse, taurus. Lipcsey Emőke ezúttal a blogok világába kalauzolja olvasóját, ahol egy könnyed időtöltés életeket meghatározó cselekménnyé válik, és olyan következményekhez vezet, melyekre sosem gondoltak volna a blogozók. A taurus blogja című regény egyúttal gondolatébresztő ahhoz is, hogyan vélekedjünk a virtuális valóságról.

Az internet napjaink nélkülözhetetlen tartozéka: munkaeszköz, kikapcsolódási, művelődési lehetőség, de még a leghétköznapibb kötelességeinkben is hatékony segítség lehet, például ha egy számlát akarunk kifizetni. Oly természetességgel használjuk, mint ahogy reggel fogat mosunk, vásárolni indulunk, ha csak azt is nem az internet segítségével bonyolítjuk le. A „ha kimaradsz, lemaradsz” elv itt is érvényesül: nem árt fent lenni a Facebookon, az Iwiwen, hisz így környezetünk történéseit is úgy tudjuk nyomon követni, hogy fizikálisan nem vagyunk jelen például egy barátunk születésnapján.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Bob Dylan bemutatkozhatott Kínában

Bob Dylan

Bob Dylan

Fél évszázaddal pályafutása kezdete után első koncertjét adta Kínában Bob Dylan, akinek dalait cenzorok fésülték át pekingi fellépése előtt. A politikai töltetű számok kimaradtak, de a közönség így is meleg fogadtatásban részesítette a művészt.

Bob Dylan szerda este Peking központjában, a Munkás Stadionban lépett közönség elé, pénteken Sanghajban, a jövő héten két alkalommal Hongkongban koncertezik az első jelentős – 1961. április 11-i – fellépésének 50. évfordulóját ünneplő turnén.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Jön a nyár, hőre tágul a tömeg

Fellépő. Zenekari monszunt és hangorkánt jósolnak a fesztiváljelentések

Felszabadultság, napsütés, egy kis zuhé, koncertek, különféle programok, tánc virradatig és sátorban alvás. A jó idővel hamarosan nálunk is kezdetét veszi a fesztiváldömping. Válogatni pedig kor, ízlés, stílus és vérmérséklet szerint is bőven van miből. A nyári kínálatból szemezgettünk.

Rockmaraton

Rockmaraton

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Gauguin „nőinek” támadt az asszony

Nekitámadt Paul Gauguin „nőinek” egy nő a washingtoni nemzeti galériában. A francia festő 1899-ben készült képének címe: Két tahiti asszony. Feltehetően az alakok részleges ruhátlansága váltotta ki a képtámadóból, hogy sikoltozva ütni kezdje az alkotást védő, átlátszó műanyaglapot, megpróbálja letépni a falról, és üvöltse: “Ez ördögi!”

Paul Gauguin (1848-1903) - Két tahiti nő (1892)

Paul Gauguin (1848-1903) - Két tahiti nő (1892)

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Vége a kötényes fürdőzésnek a Királyban

Új koncepció alapján működik májustól a Király Fürdő: az eddigi veszteségek csökkentése érdekében már a nőket is minden nap beengedik a török kori műemlék fürdőbe, és a jegyárakat is leszállítják 300 forinttal.

A Király gyógyfürdő medenceterének kupolája Fotó: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Király gyógyfürdő medenceterének kupolája Fotó: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Eddig lopott, most festeni fog a tolvaj

Pal Enger

Pal Enger

Saját festményei eladásából akar élni Norvégia leghíresebb műkincstolvaja, Edvard Munch világhírű festményeinek “enyves kezű” rajongója.

A most 43 éves Pal Enger 1988-ban lopta el Munch Vámpír című festményét, hat évvel később pedig Sikoly című alkotását. Egy oslói galéria azonban most a tolvaj keze munkáját dicsérő 14 festményt sorakoztat fel. “Nem rosszabbak a nagy kiállítóhelyeken látható néhány darabnál” – mondta a négygyerekes apa a VG norvég újságnak.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kategória: Színes, Tallózó. Címkék: . Hoszzászólás »

Öt balett-táncos disszidált

Nem áll szándékukban visszatérni Kubába

Nem áll szándékukban visszatérni Kubába

A Kubai Nemzeti Balett öt tagja határozott úgy, hogy Kanadában marad egy, az amerikai kontinensen tartott fellépést követően.

Az öt táncos elvesztése mindenképp nagy érvágást jelent a kubai balettnek, de még drámaibb, hogy egyik legjobb főtáncosukat is elveszítik.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Galliano ellen egy pár tett panaszt a múlt héten – kirúgták a Diortól

Mr. Galliano posing on the Runway for Christian Dior Haute Couture

Mr. Galliano posing on the Runway for Christian Dior Haute Couture

A Dior-ház kedden menesztette antiszemita incidense miatt John Gallianót. A The Sun brit bulvárlap birtokába került videó tanúsága szerint a világhírű designer egy kávézóban Hitlert éltette.

Dior changes afoot after scandal engulfs Galliano

Galliano fired from Dior – The designer’s rant has shaken the fashion world + video

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Oscar 2011: A király beszéde kapta a legjobb film díját

A brit történelmi dráma összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón

A király beszéde című brit történelmi dráma nyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat 2011-ben.

A brit történelmi dráma összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón

A brit történelmi dráma összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón

 

Tom Hooper filmje összesen négy díjat söpört be a helyi idő szerint vasárnap este tartott díjátadón.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Így magyarít a magyar

Egy éve működik az első magyar internetes szómagyarító szoftver. A közösségi (web2-es) nyelvújítás titokban, minden hírverés nélkül indult el, de ma már szívesen csapnak össze a világhálón az ortológusok és neológusok utódai.

facebook: arckönyv, faszbuk, fácse
like-ol: kedvel, tetszik, bírkál, lájkol
pendrive: adattoll, adatbot, adatkulcs, zsebmeghajtó, eszemtokja, pöcsdrájv, fütyi
smiley: vigyora, pofacs, hangulatjel
menedzser: intéznök, vezérnök, vezetnök
mobiltelefon: zsebtávbeszélő, beszi, bárholhívó
sms: üzi, üzenke, szószösz
e-mail: villanyposta, villanylevél, villámlevél
coming out: előtárulkozott, színvallás, előjön
ombudsman: jogbiztos, jogőr, közügyvivő
frusztrál: idegesít, fosztmányoz, zaklat
predesztinál: előrendeltet, elővégzetel, elővégzettet
korrekt: egyenélyes, igazmányos, igazonc
enter: rendben, bező, végleütés

A Szómagyarító.hu oldal 2010. februárban indult, az első hat hónapban 787 szóra 1000 “magyarítás” érkezett. Egy év elteltével az aktuális statisztika: 1296 idegen szó és 1963 magyarított változat, továbbá rengeteg szavazat.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

“Velős” beszédet várnak a győztesektől az Oscar-gálán

Mindössze 45 másodperc: ennyi idő áll majd rendelkezésükre a vasárnapi Oscar-gálán a győzteseknek, hogy “velős” beszédben kifejezzék hálájukat az arany szobrocska átvételekor. Az eddigi leghosszabb beszéd több mint öt percig tartott, de Marlon Brando például megtagadta, hogy színpadra álljon. A díjazottakat több mint egymilliárd ember figyeli a televíziók képernyője előtt, így nem csoda, ha úgy érzik, nagy rajtuk a nyomás. Greer Garson, aki a Mrs. Miniver című háborús drámában nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart 1943-ban öt és fél percig szónokolt, ennél hosszabban azóta sem beszélt senki a pódiumon. Garson beszéde után vezetett be időkorlátot az akadémia.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Félidejéhez érkezett a berlini nemzetközi filmfesztivál

A Berlinale az idén is izgalmas programokkal s a már megszokott, fényűző körülmények között várja a vendégeket. A tíznapos, vasárnapig tartó filmes mustra fantomjának Madonnát kiáltották ki, mert bár a sajtó mindent megtett a felkutatására, nem járt sikerrel. A közönség a popcsillag helyett Angela Merkelért lelkesedhetett: a német kancellár Wim Wenders Pina Bausch táncművészről forgatott háromdimenziós filmjét nézte ki magának a programból. A fesztiválon a 32 nemzeti filmpromóciós szervezetet tömörítő European Film Promotion tegnapi közgyűlésén újra elnökévé választotta Vezér Évát, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatóját, aki további két évig vezeti majd a szakmai szervezetet.

Berlinale Live Stream

Berlinale - Live Stream

Végre egy FILM!

A király beszéde - Végre egy film, amelynek cselekménye értelmes, emberhez méltó problematika

A király beszéde - Végre egy film, amelynek cselekménye értelmes, emberhez méltó problematika

Aki nem elhülyülni jár moziba (lásd „szórakozni akarok, tehát folyjon a vér”), annak csak ajánlhatjuk A király beszédét.

A felszínes ismertetők szerint arról szól ez a mozi, hogy a királlyá válni kényszerülő VI. György herceg nem akar uralkodni, mert borzalmasan dadog, és magánál többre tartja bátyját, illetve kevesebbnek gondolja magát tekintélyes atyjánál, aki méltán népszerű és tekintélyes uralkodó.

 

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A Lady Antebellum tarolt a Grammy-díjátadón

Egy amerikai country trió tarolt Los Angelesben az 53. Grammy-gálán. Lady Antebellum összesen öt arany gramofont kapott. Az amerikai zenei akadémia három díjban részesítette Lady Gagát, Jay-Z-t és John Legendet is. Az év lemezének egy kanadai banda albumát választották. Több mint 100 kategóriában hirdettek győztest. Életében most először nyert a 65 éves Neil Young, aki a legjobb rockszámért járó díjat vehette át.

Mick Jagger Jumps In

Mick Jagger performs “Everybody Needs Someone to Love”at the Grammys. - Lucy Nicholson/Reuters

Lady Antebellum, Arcade Fire and Eminem Win Big at the Grammys

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

54 bolygót találtak, ahol adottak lehetnek az életfeltételek

Több mint 1200 égitestet sikerült beazonosítani, melyek idegen naprendszerek bolygói lehetnek.

A Kepler űrtávcsővel dolgozó kutatócsoport bejelentette, hogy összesen több mint 1200 égitestet sikerült beazonosítaniuk, amelyek idegen naprendszerek bolygói lehetnek. A közzétett adatok szerint létezik egy egyedülálló, 6 bolygóból álló naprendszer, továbbá 170, egy bolygónál többet tartalmazó, távoli rendszer. A Hattyú és a Lant csillagkép irányába nézően rögzített Kepler űrteleszkóp feladata, hogy az ég egy meghatározott foltját pásztázva új bolygórendszereket találjon. Az űrtávcsővel apró, sötét foltokat keresnek, amelyek akkor láthatóak, amikor egy bolygó elhalad a napja előtt. A Kepler távcsővel felfedezhetők a „bolygójelöltek”, amelyek létezését jellemzően megerősítik földi megfigyelések is.

“What we want is to find life,” said Geoffrey Marcy, an astronomer at the University of California, Berkeley,  who is part of the Kepler team.

“What we want is to find life,” said Geoffrey Marcy, an astronomer at the University of California, Berkeley, who is part of the Kepler team.

Tiszta szívvel, utoljára, de szabadon – Telt házzal búcsúzott el a magyar blues legendája

Több mint harminc év után a legendás felállásban búcsúzott a közönségtől a Hobo Blues Band. Régi dalaik mellett megidézték Cseh Tamást, a Kex együttest, József Attilát és Pilinszkyt is.


Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Magyar fotós első díja

Az MTI külsős munkatársa, Lakatos Péter a hírfotó kategóriában lett győztes

 

World Press Photo - Az MTI külsős munkatársa, Lakatos Péter a hírfotó kategóriában lett győztes

World Press Photo - Az MTI külsős munkatársa, Lakatos Péter a hírfotó kategóriában lett győztes

A 2010. május 22-én készült képen egy öngyilkos látható, aki felgyújtotta és levetette magát a Szabadság híd turulszobráról. A felvételt Lakatos Péter, az MTI külső munkatársa készítette, aki egyedi fényképével a világ hivatásos fotóriportereinek legnagyobb és legnívósabb éves pályázatán, a World Press Photón hírfotó kategóriában első helyezést ért el. A World Press Photo zsűrije idén kilenc kategóriában 23 ország 56 fotósát díjazta. A pályázók száma ezúttal minden korábbit felülmúlt: 125 ország 5847 fotósa 108 059 fényképpel indult a rangos versenyben. Az ünnepélyes díjkiosztót május 7-én tartják Amszterdamban. A nyertes fotókat április 22. és június 19. között a város Oude Kerk kiállítótermében lehet megtekinteni, utána pedig a világban több száz helyen mutatják be.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Hungarikumfalatkák népszerűsítik hazánkat Párizsban

Ismét lesz magyar pavilon a párizsi nemzetközi mezőgazdasági kiállításon. A szervezés költségeinek felét az egyik hazai üzletlánc vállalta magára. A mustrán 48 hazai élelmiszer-ipari vállalkozás 327 termékét kóstolhatják meg a franciák.

Paris

Paris

Hungarikumfalatkákkal népszerűsíti majd hazánkat az Agrármarketing Centrum a párizsi nemzetközi mezőgazdasági szalonon, február végén. A magyar pavilon felállításában a CBA is részt vesz.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nyomorultak 15 perce 6.0 – Az éhező Settenkedő

Lippai Roland
Nagy a baj. Immár a legtökösebb megmondó emberek is olyan tettekre kényszerülnek, amelyekre még a legzordabb pillanataikban sem gondoltak volna. Nagyon úgy tűnik: lassan a magvas gondolatokkal megáldott, ám éhező celebek országa leszünk. Mi lesz itt, ha már azoknak is korog a gyomra, akik mindig pontosan tudják, hogy mi a tuti?

Szóval nem a más vélemények hangoztatása csípi az ember szemét, dehogy. Virágozzék minden virág ezen a csipetnyi bolygón. A diktatúra épülését is lehet hangsúlyozni minden lehetséges fórumon, hiszen amíg erre lehetőség van, addig a vádak gyenge lábakon állnak. Bár inkább az lehet a problémája a Bakács-féle hírességeknek, hogy éppen annak a véleménydiktatúrának omlanak le szélsebesen a falai, amit az elvbarátokkal együtt építgettek itt oly gondosan és fáradhatatlanul. Nem könnyű alfahímnek lenni, főleg a bukás előtti pillanatokban. Vagyis nem a gondolatok kinyilvánítása a gond, hanem ha olyan alakok ordítják bele az éterbe a tutit, akiknek személyes példamutatása – és akkor itt most finom megfogalmazás jön – hagy némi kivetnivalót maga után.

Celeb, lopott szalámival
Bakács Tibor szégyent hozott tisztességes baloldali kollégáira, de a gyerekeire is

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Április 6-án indul az American Airlines-Malév járat New York-ba

“Nem kétséges, hogy a járatok tele lesznek”, ezt támasztják alá az előfoglalások is.

American Airlines

American Airlines

Április 6-án indítja napi menetrend szerinti járatát az American Airlines New York-ba, amelyet a Malévval székmegosztási megállapodásban üzemeltet – jelentette be Kurt Stache, az amerikai légitársaság térségért felelős alelnöke kedden Budapesten.

A napi járatot a téli menetrendben heti négyre csökkentik és 2012 tavaszától ismét napi járatot üzemeltetnek majd. A társaság alelnöke újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: “nem kétséges, hogy a járatok tele lesznek”, ezt támasztják alá az előfoglalások is.

Settenkedés

Jó magyar árú

Jó magyar árú

Valósággal sokkolta szerkesztőségünket a hír: Bakács Tibor szalámit lopott a budakeszi Tescóban. Nem azért, mintha ránézésre nem tételeztük volna fel erről az emberről, hogy szalámival a hóna alatt settenkedik a pénztárak mellett – nem, nem. Azért döbbentünk meg, mert az már liberális rémálomnak is sok, hogy Bakács azért vetemedett lopikázásra – mondja ő –, mert éhezik.

Először is oszlassuk el ezt a hazugságot: ha éppen éhen halni készülök, nem szalámit lopok. Nem. Hanem három zsömlét. Ugye?

Lopott a Settenkedő

Téliszalámit próbált fizetés nélkül kivinni a Tesco áruházból Bakács Tibor

Tovább ehhez a bejegyzéshez »