Rájöttek, mi hosszabbíthatja meg a hasnyármirigyrákosok életét

Steve Jobs

Steve Jobs

 

Az Apple első emberét, Steve Jobsot is érintő ritka hasnyálmirigyrák túlélési idejét bizonyos génváltozatok jelenléte határozhatja meg – közölték amerikai kutatók.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem genetikusai olyan géneket azonosítottak, amelyek mutálódott változatainak megjelenésekor a hasnyálmirigy neuroendokrin daganatának viszonylag veszélytelenebb formája fejlődik ki.

A Science tudományos folyóirat pénteken megjelent számában közzétett tanulmány szerint azok a páciensek, akiknél ez a génváltozat volt jelen, átlagosan kétszer hosszabb ideig éltek a betegség diagnózisa után, mint azok, akik daganatában a gén másik változatát találták meg.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Brüsszelben tiltakoznak a génkezelt növények ellen

Egymillió aláírással nyomatékosítva, a génkezelt növények tilalmát sürgető beadványt adtak át csütörtökön az Európai Bizottságnak a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi mozgalom és az Avaaz civil szervezet képviselői.
A dokumentum azt sürgeti, hogy az EU végrehajtó testülete tiltsa be a genetikailag módosított (GM) szervezeteket mindaddig, amíg létre nem hoznak egy független, etikai és tudományos kérdésekben is állást foglaló testületet.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Leteszi a cigit a 107 éves színész

A német és osztrák operett legendás alakjaként tisztelt Johannes Heesters 106 éves korára döntött úgy, hogy végleg leteszi a cigarettát.

“A szerelemért, vagyis a varázslatos feleségemért teszem” - árulta el a Bunte című német magazinnak a színész, aki 1992-ben vette feleségül a most 61 esztendős Simone Rethel német színésznőt.

“Addig akarok vele lenni, ameddig csak lehetséges” – tette hozzá a hazájában leginkább Jopi néven ismert Heesters, aki három héttel ezelőtt intett búcsút rossz szokásának.

 Johan Marius Nicolaas Heesters

Johan Marius Nicolaas Heesters

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Ezért nagyon veszélyesek az energiatakarékos izzók

Új bizonyítékot tárt fel a német környezetvédelmi hivatal (UBA) az energiatakarékos izzók veszélyességét illetően: törésük esetén jelentős mennyiségű mérgező higany juthat a helyiség levegőjébe.

Jelenleg öt milligramm higanyt tartalmazhatnak az energiatakarékos lámpatestek

Jelenleg öt milligramm higanyt tartalmazhatnak az energiatakarékos lámpatestek

Az UBA egy kísérletben kimutatta, hogy az izzók törését követően a higanyterhelés az ajánlott maximum – 0,35 mikrogramm/köbméter – húszszorosára növekszik a beltérben. A higany az energiatakarékos izzók gyenge pontja – fogalmazott az UBA igazgatója, Jochen Flasbarth a Die WElt című német lap internetes kiadása szerint.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Így előzhető meg legegyszerűbben a végzetes szívelégételenség

 

Szívelégtelenség - némi életmódbeli változtatással elejét lehet venni

Szívelégtelenség - némi életmódbeli változtatással elejét lehet venni

Szívelégtelenségről akkor beszélhetünk, ha a szív nem pumpál elegendő vért a test keringési rendszerébe. Ennek leggyakoribb kiváltó oka a szívizom károsodása, például infarktus után. A szakértők szerint némi életmódbeli változtatással elejét lehet venni annak, hogy az ilyen rendellenességnek végzetes kimenetele legyen.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Akkor egészséges vagy káros a kávé?

A kávéfogyasztás sokak számára a mindennapok elengedhetetlen eleme. Ezért több kutatás is vizsgálta a kávé és a koffein egészségre gyakorolt hatásait, ugyanis az utóbbi években bizonyos nézetek egy része megdőlni látszik. Vajon akkor egészséges vagy káros a kávé?

Coffee Shop

Coffee Shop

 


A vizsgálatok azt bizonyítják, egyre inkább egyénfüggő annak eldöntése, hogy kinek, milyen formában és mennyiségben javasolható – vagy sem – a kávé rendszeres fogyasztása. Az alábbiakban a kávé táplálkozás-élettani megítélésének ezen szempontok szerinti ismertetésére, valamint a leggyakoribb tévhitek tisztázására kerül sor.

 

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Három országban már betiltották a legismertebb energiaitalt

Az energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot - állapították meg amerikai kutatók.

Az energiaitalok mindegyike több koffeint tartalmaz, mint egy kávé, alkohollal való kombinációjuk pedig különösen aggodalomra ad okot - állapították meg amerikai kutatók.

 

Mint John Higgins kutatásvezető elmondta, az energiaitalok koffeintartalma 70 és 200 milligramm között van dobozonként, míg egy csésze erős kávéban 40-től 150 milligramm koffein található. Még nagyobb probléma, hogy az összetevők, így a guarana, taurin, gyógynövények, ásványi anyagok és a vitaminok egy része kölcsönhatásba léphet a koffeinnel. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

10 módszer agyi képességeink megőrzéséhez

 

Íme a tíz legjobb módszer agyi képességeink megőrzéséhez…Az első fontos dolog: Eddzük agyunkat! Hogy a keresztrejtvények, a sudokuk vagy más fejtörők a leghatékonyabbak, egyelőre nem tudjuk.

Az azonban biztos, hogy a rendszeres agytorna hiánya rendkívüli módon rombolja a kognitív képességeket.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kategória: egészség. Címkék: . 1 Hozzászóláss »

Másnak látszunk egymás szemében

Egy új tanulmány szerint, ami egy nőnek már bántó, azt a férfi még csak észre sem veszi. Ennek figyelembevételével javíthatók a kapcsolatok.
 

Inside the Infant Eye

Your source for the latest psychological research

Ezért felejtenek hamarabb a férfiak a nőknél

A kor előrehaladásával a gondolkodó képesség, az emlékezőtehetség, a gyors következtetés szinte mindenkinél csökken. De ha ennél többről van szó, az a gondolkodás romlásának minősül. Egy új vizsgálat szerint ez férfiaknál gyakoribb és korábban jelentkezik, mint a nők csoportjában – olvasható a Neurology orvosi szaklap legújabb számában.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Catherine Zeta-Jones az orvosokat hibáztatja

Michael Douglas

Image via Wikipedia

Catherine Zeta-Jones dühös, amiért az orvosok későn fedezték fel férje, Michael Douglas daganatos betegségét. A színésznő erről a People című magazin csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt, hangsúlyozva, hogy férje esélyei csökkentek a betegséggel szemben, mivel csak három héttel ezelőtt diagnosztizálták nála a torokrákot.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A britek fele leégett az idei nyáron

Minden második brit leégett idén, pedig a harmaduk csak barnulni akart, derült ki egy felmérésből

A 2000 felnőtt részvételével készült felmérés, melyet a Cancer Research végzett, kimutatta, hogy a britek 46 százaléka legalább egyszer leégett ebben az évben. Közülük 32 százalék azt mondta, hogy megpróbált szép színt szerezni, és a felük nem törődik ezután sem a kockázattal, ha barnulni akar, derült ki a válaszokból.

Csak barnulni akart

Csak barnulni akart

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Segíti a memóriánkat a firkálás

A firkálás valójában gondolkodás: rajzolgatás közben is jár az agyunk, ami akár korszakalkotó ötletekhez is vezethet.

Legalábbis ezt állítja Sunni Brown, a “firkálásforradalom” kitalálója, akinek célja, hogy megértesse az emberekkel: ha valaki rajzolgat, miközben beszélnek hozzá, nem feltétlenül neveletlenségből teszi, lehetséges, hogy éppen ilyen módon dolgozza fel a kapott információt.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

A hétvégi henyélés jót tesz az agynak

Ha felébred hétfő reggel, és nem érzi magát kipihentnek, akkor ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy nem henyélt eleget a hétvégén.

.

Azok, akik hétfőn egy hosszú hétvégi henyélés után kezdenek el dolgozni, sokkal jobban teljesítenek a munkahelyen, mint azok, akik kevesebb időt töltöttek az ágyban szombaton és vasárnap – derült ki a Pennsylvaniai Egyetem kutatásából.


Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Jó víz, rossz víz: hol fürödjünk Európa strandjain?

Európa legnagyobb autóklubja, a német ADAC több európai fürdőhelyet, így Magyarország tavait is megvizsgálta vízminőség szempontjából. Összességében kontinensünk szinte minden vizében nyugodtan fürödhetünk, vannak azonban kivételek!

Nyár

Nyár

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Koszorúér-sebészeti beavatkozás utáni ízvizsgálat – további kutatást igényel

Mindennek megváltozik az íze a szívműtét után?

Koszorúér-sebészeti beavatkozás után más íze lesz a sültkrumplinak vagy a citromnak, sőt van olyan is, aminek az ízérzete fokozódik, mint az édes vagy a sós. Ez befolyásolhatja az operáció utáni diétát és ezzel a beteg gyógyulását is – hívják fel a figyelmet dietetikusok egy tanulmányban.

Koszorúér-sebészeti beavatkozás

Koszorúér-sebészeti beavatkozás

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Gyógyító gyümölcsök: a görögdinnye

Lábadozó betegeknek kitűnő, hiszen pótolja a vizet és tisztítja a szervezetet

Semmi sem lehet jobb egy tikkasztó nyári napon, mint egy szelet édes és lédús görögdinnye a hűtőből. Július elejétől már megtalálhatóak a szomjoltó gömböcök a piacokon. Sokan nem is sejtik, hogy a görögdinnye a tökfélék családjába tartozik.  Jelenleg több mint 500 fajtáját ismerjük: különbség lehet a héj színe, az íze vagy akár az érés időpontja között is.

Dinnye

Görögdinnye

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kategória: egészség, Színes. Címkék: . Hoszzászólás »

Lerántották a leplet a hamis diétareceptekről

Égetik a zsírt az olyan csípős ételek, mint a chili? A szex éppúgy karcsúsít, mint ha lemondunk a vacsoráról? Jót tesz a szívnek a vörösbor? Mindegyik állítás hamis! A német Bild helyre tette azokat a diétáról alkotott nézetek, amelyeket generációk óta vallunk, jóllehet egyáltalán nem igazak.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Hőhullám – Harmadfokú figyelmeztetést ad ki a meteorológiai szolgálat

Keddre és szerdára a hőség miatt várhatóan az ország nagy részére kiadják a harmadfokú figyelmeztetést – közölte Fodor Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa kedd reggel. A hőség miatti piros – azaz a legmagasabb, harmadfokú – riasztást kedden valószínűleg a közép-magyarországi, közép- és nyugat-dunántúli, valamint a dél-alföldi régióban adják ki, mivel a napi középhőmérséklet 27 Celsius foknál magasabb lehet. Az ország többi részén narancssárga riasztás várható, mivel azokon a területeken is valószínűleg 25 foknál magasabb lesz a napi középhőmérséklet.

Riasztás - kegyetlen meleg jön

Riasztás - kegyetlen meleg jön


Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Tovább tartanak nyitva a strandok a hétvégén

Igazi strandidőre számíthatunk a hétvégén, a Balaton vize akár 24 fokos is lehet. A strandok hosszabb nyitvatartási idővel, fokozott ügyelettel, és kihelyezett vízautomatákkal várják látogatóikat. Az Állatkertben párakapukkal, és hűsítő permettel védik a hőségtől.

Marad a meleg, száraz idő - Víz mellé érdemes menni

Marad a meleg, száraz idő - Víz mellé érdemes menni

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nagyon erős UV-B-sugárzás lesz

Nagyon erős – 7,5-ös – UV-B-sugárzás várható szerdától az egész országban – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A közlemény szerint ilyen mértékű sugárzásnál már 17 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet, ezért ajánlott napközben, 11 és 15 óra között kerülni a napozást, és később is fényvédő krémet használni.


Napozás

Napozás



Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Nem kell félni az emlőráktól – nyílt nap a SOTE-n

Jobb félni, mint megijedni – tartja a régi mondás, de rögtön hozzá is tehetjük: félelem nélkül élni a legjobb. Erre figyelmezteti a nőket a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikája, amely szombaton ismét nyílt napot szervez a már a legfiatalabb nőkre is veszélyes emlőrák témájában.


Tovább ehhez a bejegyzéshez »