A bukás

A Jobbik elnöke arról világosította fel a parlamenti pártokat, hogy ha érdemi vitát akarnak az EU új típusú pénzügyi megállapodásáról, akkor népszavazást kell kiírni. De mitől lenne érdemi a vita egy népszavazás előtt, utána meg minek vitatkozni?

Ugró Miklós – Magyar Nemzet 2011. december 14., szerda

Közbeszerzési pályázatot kellene kiírni közvélemény-kutató cégek között annak vizsgálatára és eldöntésére, hogy melyik megállapítás tükrözi a magyar valóságot: 1. A kormány megbukott, tehát a helyén van; avagy 2. A kormány a helyén van, tehát megbukott.

Látszólag a két mondat ugyanazt jelenti, még a hangsúlyeltolódásokat is nehezen lehet érzékeltetni, ám a magyar parlament ellenzéki frakcióinak mégis elsőrendű vitatéma lehetne, egy egész hetet éjt nappallá téve rágódhatnának rajt, még obstrukcióra sem lenne szükségük hozzá. Nem szólva a ballib (objektív) médiumokról, amelyek végre – a saját fogalmaik szerint – valós problémákról tájékoztathatnák fogyasztóikat, nem csak a kormány meg a Fidesz üres sikerpropagandájáról és egyéb süketeléseiről.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

“Gyurcsány hagyja abba a közhangulat mérgezését, maradjon csendben, és ne szóljon bele a közéletbe!” – IKSZ: Gyurcsány a hazudozó politikusok nemzetközi mintaképe

Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia

Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete szerint Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia; az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulóján arra szólította fel a korábbi kormányfőt, hogy hagyja abba a közhangulat mérgezését, “maradjon csendben, és ne szóljon bele a közéletbe!”

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Őszöd

Álláspont

Ma öt éve került nyilvánosságra „a” beszéd. S néhány nap múlva lesz az ötéves évfordulója, hogy megkaptam az „Igen, elkúrtad, te böszme!” feliratú pólómat.

A divatos és közkeletű vélekedés szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése fordulópontot jelentett a magyar politikai életben. Ez persze igaz is. Leginkább a soha nem látott, átütő erejű tiltakozási hullám volt a legnagyobb újdonság. Azt pedig talán csak Kennedy gyilkosának nevével együtt fogjuk megtudni, akkor a titkosszolgálat hogyan telepedett rá erre a tiltakozási hullámra, és miképpen alakította a maga szája íze szerint. Talán soha nem fogjuk megtudni például, hogy mi is történt valójában az MTV székháza előtt.

Pedig tudnunk kellene.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Végre egy FILM!

A király beszéde - Végre egy film, amelynek cselekménye értelmes, emberhez méltó problematika

A király beszéde - Végre egy film, amelynek cselekménye értelmes, emberhez méltó problematika

Aki nem elhülyülni jár moziba (lásd „szórakozni akarok, tehát folyjon a vér”), annak csak ajánlhatjuk A király beszédét.

A felszínes ismertetők szerint arról szól ez a mozi, hogy a királlyá válni kényszerülő VI. György herceg nem akar uralkodni, mert borzalmasan dadog, és magánál többre tartja bátyját, illetve kevesebbnek gondolja magát tekintélyes atyjánál, aki méltán népszerű és tekintélyes uralkodó.

 

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Facebook: kötelező?

Bauer Béla a kommunikációról és a szembefordulás következményeiről

Egyelőre eldönthetetlen, hogy a virtuális közösségek és ezek hatása a fiatalokra milyen irányba tolja el a társadalmat. Bauer Béla ifjúságszociológus ugyanakkor az MNO-nak elmondta: rendkívüli módon megváltoztak a kommunikációs szokások, a társadalmi átalakulás létező jelenség. Interjúnkból kiderül néhány dolog: a fiataloknak szegényedik a szókincse, egyre kevésbé élik meg a személyes kapcsolatokat.

 

A kérdés az: regisztráljunk, vagy ne regisztráljunk?

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Ha észrevetted, hogy megdöglött a lovad…

Láthatjuk, hogy „civilek” tüntetnek a Hősök terén: Szanyi kapitány népszavás sapkában, és ott vannak jó sokan a frakcióból.

A történet rendkívül abszurd.

A szokásos neoliberális filozófiát lábbal tipró húzás: kötelező és magán. Az állam arra kötelezi polgárát, hogy „öngondoskodjon”. Már ezen a ponton ordítania kellett volna mindenkinek, aki komolyan vette a neoliberalizmust! Ez nem egy éjjeliőr állam, hé!

De nem ordított senki. Sem a magántulajdon védelmében, sem a szent tehén, a költségvetési egyensúly védelmében.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Pősze Lajos: A Jobbik meg fog szűnni

Vona Gábor: a kizárt képviselő belülről mérgezte a frakciót

„A Jobbiknak nincs jövője. Ebben a formában, ezzel az elnökséggel bekódolt a párt megszűnése” – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Pősze Lajos, akit tegnap zárt ki soraiból a Jobbik parlamenti frakciója. Vona Gábor pártelnök indoklása szerint a politikus belülről mérgezte a képviselőcsoportot.

 

A függetlenekhez átült képviselő nehezen tolerálta a Jobbik „anarchista, rasszista megnyilvánulásait” (Fotók: Csudai Sándor)

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Abszurd színház

Hungarian National Theatre (hungarian Nemzeti ...

Nemzeti Színház - Budapest

„Színház az egész világ…” – mondja Shakespeare, és neki ebben is igaza lehet, hiszen elég jól ismerte az ember természetét, a történelmet és mindenekelőtt a színházat. Ám vannak helyzetek, amikor egy pillanat alatt véres valóságba csap át a színjáték. Háborúk, tömegkatasztrófák, pusztító járványok idején hirtelen eltűnnek a szerepek, és mindenki csak az egyetlen önmaga lehet, csakis a saját emberi minőségében. Most azonban úgy tűnik, mintha békeidőben élnénk – nem bombáznak, nem kell pincébe bújni, tehát van színház és vannak szerepek, vannak nézők és rendezők, jelmezek és díszletek, vannak fő- és mellékszereplők. Zajlik hát az előadás, zavartalanul és folyamatosan.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

“A Moody’s lépése nem oszt, nem szoroz”

  
Cséfalvay szerint szó sincs kisajátításról: a járulékfizetők olyan nyugdíjra szereznek jogosultságot, amelyet túlnyomórészt az állam finanszíroz

Cséfalvay szerint szó sincs kisajátításról: a járulékfizetők olyan nyugdíjra szereznek jogosultságot, amelyet túlnyomórészt az állam finanszíroz

 Bécsi keltezésű tudósítást közölt kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar hitelképességnek a Moody’s által történt leminősítéséről.

  
A beszámoló szerint a lépés nem nagyon rendítette meg a pénzpiacokat, a forint is alig egy százalékkal gyengült az euróhoz képest. A Credit Default Swap (CDS) sem ad okot aggodalomra: az ötéves lejáratú államkötvényekre szóló biztosítás november vége óta olcsóbb lett (388-ról 385 bázispontra). Ezzel Magyarország igen messze van a 2009 első negyedévében, a válság csúcspontján följegyzett 640-es értéktől.

Magyarország – Új alkotmányt? Miért ne?

Torkos Matild: Nem nyújtott az alkotmány kellő hivatkozási alapot ahhoz, hogy megvédjük közösségi vagyonunkat a politikai hatalom birtokosainak kótyavetyeszámba menő privatizációs eljárásaitól, nem adott mankót ahhoz sem, hogy alkotmányos módon elkergethessük a hatalomból azt a maffiaszerűen szervezett oligarchák befolyása alá került pártot, amely a 2006-os választást csak „trükkök százaival”, választási csalással felérő hazug ígéretekkel volt képes megnyerni. És amely négy éven keresztül igen csekély társadalmi támogatottság mellett adósíthatta el országunkat, rabolhatta ki a jövő generációját úgy, hogy nem tehettünk semmit ellene, alkotmányosan tűrni voltunk kénytelenek, hogy szemünk láttára teszik tönkre a hazánkat.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

(Aczélhang)

Sarkosan fogalmazva

Az országgyűlési munkának akadnak vidám percei is, például Kövér László a következőt mondta a zajongó MSZP-seknek: „Az interpelláció egyedi műfaj, kórusban nem gyakorolható.” A szocialista kórus azonban mindenhol gyakorol (Aczélhang), de a karvezető most is az egykori SZDSZ „értelmisége”. Együtt féltik a hazát az önkénytől, nem is értik, miért olyan szánalmas, amikor ők emlegetik a magántulajdon szentségét, bár tökéletesen érthető, hogy féltik a lopott vagyont. Ostorozzák a KDNP-t, mint szélsőjobboldali pártot, valamint a Fideszt, mert „nyúl módjára viselkedik ideológiai kérdésekben”. Védik a Költségvetési Tanácsot, mely eddig ötven elemzővel évi csaknem egymilliárdért működött, bár a kormány mindössze egy kicsit olcsóbban kérné a tanácsokat. A legszebb azonban az, milyen elégedettek az elmúlt húsz év vívmányaival, melyeket most a gaz kormány lerombol. Hogy pontosan milyen vívmányokról van szó, az nem derül ki, de az biztos, hogy az újraéledő magyar nacionalizmus a legfőbb veszély, Trianon jogos büntetés volt, mint az ATV egyik bölcse megjegyezte: „tetszettek volna megnyerni az első világháborút”. Németh Miklós közléséből tudjuk, hogy Kádár János halála előtt papot hívott és meggyónt neki. Azt nem tudjuk, mennyi ideig tartott a gyónás, és kapott-e Kádár feloldozást. Sőt azt sem tudjuk, ki volt a pap, és fel tudta-e dolgozni a traumát. Ha hitük engedné, a mostani elvtársaknak is volna okuk az alapos lelkiismeret-vizsgálatra, nem utcára vonulni, chartázni, antifasisztázni, hanem kicsit elmélkedni arról, miért utálja őket minden becsületes ember. Nem kellene annyi cikket írni, felszólalni, interjút és tanácsot adni, inkább hallgatni, vezekelni, hiszen a szent magántulajdon itt marad, ők pedig pokolra jutnak, ha így folytatják. Igaz, csupa ismerős üdvözli őket.

Szentmihályi Szabó Péter

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Facebook – aki nincsen fent, lehúzhatja a rolót?

The Facebook Man

The Facebook Man

Egyelőre eldönthetetlen, hogy a virtuális közösségek és ezek hatása a fiatalokra milyen irányba tolja el a társadalmat. Bauer Béla ifjúságszociológus ugyanakkor az MNO-nak elmondta: rendkívüli módon megváltoztak a kommunikációs szokások, a társadalmi átalakulás létező jelenség. A Magyar Nemzet Online interjújából kiderül néhány dolog: a fiataloknak szegényedik a szókincse, egyre kevésbé élik meg a személyes kapcsolatokat. A kérdés az: regisztráljunk, vagy ne regisztráljunk?

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Ez lett Vágó István veszte – Vágó István: “Hat éve az történik, amit a Fidesz akar. Helyesebben tíz éve, hiszen korábban négy évig kormányoztak. Ilyen ellenzéket nem látott még a vén Európa! …”

Kiss Péter programigazgató a döntést a TV2 jövőbeni műsorpolitikájával indokolta; úgy fogalmazott: „Tiszteljük és nagyra becsüljük Vágó István televíziós pályafutását, azonban a TV2 műsorterveiben nem szerepel olyan formátum, amely igazán illeszkedne István személyéhez és kvalitásához. Neve ugyan felmerült a hamarosan induló, A 40 milliós játszma című produkció kapcsán, de meggyőződésünk, hogy ez a műsor egy más stílusú és dinamikájú műsorvezetőt kíván”.

Közel két év után távozik a TV2-től Vágó István, ugyanis szerződést bontott a műsorvezetőt képviselő produkciós iroda és a csatorna - jelentette be tegnap a kereskedelmi csatorna.

Közel két év után távozik a TV2-től Vágó István, ugyanis szerződést bontott a műsorvezetőt képviselő produkciós iroda és a csatorna - jelentette be tegnap a kereskedelmi csatorna - Fotó: Heti Válasz

 

Vágó István először 1997-től dolgozott a TV2-nél, ahol a Mindent vagy semmit című műsort vezette, majd 2000-től nyolc éven át az RTL Klub Legyen Ön is milliomos! című kvízműsorának házigazdája volt. 2009 nyarán csatlakozott másodízben a TV2-höz, ahol a nézők a Párbaj című vetélkedőben találkoztak vele.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

“Elzsibbasztott” fiatalok: a pápának nem tetszik az internet

XVI. Benedek

XVI. Benedek

XVI. Benedek pápa szombaton arról beszélt a Vatikánban, hogy az internet nem teszi humánusabbá az embereket, a katolikus egyházfő szerint sokkal inkább az ellenkezője igaz. Mint fogalmazott: világháló növeli a magány és elveszettség érzését az “elzsibbasztott” fiatalok körében – adta hírül az AFP. A pápa egy kulturális konferencián beszélve úgy vélte, hogy az internet olyan kommunikációs formákat alakít ki, amelyek nem emberbarátiak.XVI. Benedek szerint a világháló oktatási vészhelyzetet is teremtett, mert az internet “elzsibbasztja az embereket”. A pápa szerint erre “kreatív értelemmel kell válaszolni”. Az egyházfő azonnali lépéseket szorgalmazott.

 Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Gyurcsány és a baromfiudvar

Szentmihályi Szabó Péter: Ahogyan TGM-mel, Schiffer Andrással sem szoktam egyetérteni, de most mégis, hiszen azt mondta: Gyurcsánnyal demonstrálni annyi, mint rókával tüntetni a baromfiudvar védelmében. Az átkosban egyszerűbb volt minden, alkotmányos válság sem volt. Aki az alkotmányra hivatkozott, azt szakképzett belügyi elvtársak jól megverték, emberbaráti és pedagógiai célzattal. Védjétek meg az 1949-es alkotmányt, demokraták!

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Gyurcsány Ferencnek

Nemrégiben – a demokrácia nevében, s voltaképp a szó erejével visszaélve – ön új platformot alapított az MSZP-n belül. Látszólag ez a párt belügyének tűnik, de valójában nem az. Mert most az utcára hívja híveit, az ön által kisajátított fogalmakkal – a „demokratikus ellenzéket”. Ismét ön akar a baloldal első számú vezetője lenni. Gondolja, hogy ellenzékben a népszerűséget a demokráciáért való kiabálás hozza vissza? A fasizmus rémével riogatni kipróbált módszer. Most, hogy a „kétharmados kormány” rég nem látott változásokat kezdeményez, még inkább célszerűnek tűnhet. Azonban ön erkölcsileg nem alkalmas arra, hogy a demokráciát másoktól féltse.

Elszalasztotta, elvétette (persze csúnyábban szokta mondani!) a lehetőséget. Volt öt éve, hogy kormányozzon, hogy jobb, élhetőbb Magyarország megteremtésén munkálkodjon. De nem sikerült. Furcsa reformtervei kisiklottak, gazdasági állapotunk a mélybe zuhant. A hatalomhoz való ragaszkodása, kormányzási impotenciája évekre lefékezte az ország szekerét, miközben szomszédaink elvágtattak mellettünk. Elvesztette hitelét. Az „őszödi beszéd”, az évekig tartó egy helyben totyogás, az ország helyzetének hamis képe nemcsak a politikai szövetségesei hitét ingatta meg, hanem az önre szavazók bizalmát is lenullázta. Nem igazi demokrata. Az az ember, aki hitt egy kommunista diktatúrában, aki anyagilag kihasználta a rendszerváltozás kiskapuit, aki milliárdokat keresett a köz vagyonából, aki rafinált „puccsal” került a pártja, illetve az ország élére, az ne éljen vissza ezzel a szóval! Az, akinek kormányzása alatt a korrupció soha nem látott mértékben elszabadult, a titkosszolgálatokat politikai célokra használták, és Budapest utcáin politikai megrendelésre rendőrterror lett úrrá (amely után több résztvevő az ön közvetlen felelősségét is felvetette), az ne oktasson demokráciából!

Az ország jelentős részének nagy talány, hogy ön vajon egy félresikerült színész, aki nem bír hatalmi vágyaival, vagy egy bohóc, akinek szenvedélyes jeleneteiben jó néhányan hittek 2006-ig. Nem tudom, mert személyesen nem ismerem. Ismerem viszont politikai életművét és Magyarország mai, többek között önnek is köszönhető tragikus állapotát. Ezért nincs joga most kiabálni.

A pragmatizmus, a politikai taktika nevében üdvözölnünk kellene a lépését. Az MSZP erodálódása nagy reményekkel kecsegtet. Ha most ön vezetné az MSZP-t, valószínűleg még rosszabbak lennének a párt kilátásai. De az óvatosság azt mondatja velem, hogy féljük is az ön visszatértét. Féljük, mert egykor mégiscsak be tudta csapni a nagyérdeműt. Féljük, mert sok pénzzel sok mindent el lehet érni ebben az országban. Ennek ellenére azt gondolom, önnek már nincs visszaút!

Figyelmébe szeretném ajánlani Lao-ce Az Út és Erény könyve című bölcsességgyűjteményének egyik bekezdését: „A lábujjhegyre ágaskodó / nem áll sokáig, / a nagy léptekkel rohanó / nem megy sokáig, / a fénybe-álló / nem lesz fényes, / a magát-hirdető / nem lesz híres, / a magát-dicsérő / nem lesz dicső, / a magát-kínáló / nem lesz vezető. / Ezek az úton: / rohadék, hulladék, / utálkozva elkerülik, / az út-on járó rá se lép.”

Nagy Ervin

Magyarország – Minden nyugdíjas egy barom

Skandallum - Hamarosan bukni lehet a főiskolákon, egyetemeken

Skandallum - Hamarosan bukni lehet a főiskolákon, egyetemeken

Még a gátlások is eltűntek. Valaha még viccből sem írták volna le a baloldalon, hogy minden nyugdíjas egy barom.

Legalábbis Váncsa István cinikus megjegyzése szerint, aki azzal szórakoztatja az ÉS olvasóit, hogy nyilván a nyugdíjasoknak feltett körkérdésre érkezett válaszokba foglalt kívánságok miatt nyúlt a kormány a magánnyugdíjpénztárakhoz.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Neil Jordan: Elképesztő mértékben torzít el bennünket az internet

A filmművészet igazi válságban van, a krízis oka az internetben keresendő – vélte Neil Jordan ír filmrendező a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon. A Síró játék és a Farkasok társasága című filmjeiről ismert Oscar-díjas rendező a filmfesztivál zsűrijének elnökeként beszélt Japánban az ágazat lehetőségeiről.

 

Neil Jordan ír filmrendező a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon

Neil Jordan ír filmrendező a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon

 

  

  Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Fábry Sándor a politikáról

Fábry Sándor a politikáról

Fábry Sándor a politikáról

Adósság

Álláspont

E hét keddjén, Varsó kellős közepén felállítottak egy számlálót, amely számláló azt hivatott mutatni a derék és nyilván megrémült lengyeleknek, hogy mennyi is az ő államadósságuk. Lengyelország jelenlegi államadóssága 247 milliárd dollár, és óránként kétmillió dollárral nő. Az az adósság, ami óránként kétmillió dollárral nő, nem visszafizethető adósság. Ezt szögezzük le, mindjárt az elején.

S azt is, hogy ettől a lengyeleknek egyáltalán nem kell elkeseredniük. Hiszen ilyen adósságszámlálót már 1989-ben felállítottak New Yorkban. Akkor az Egyesült Államok adóssága éppen átlépte a 2,7 billió (!) dollárt. Nos, ez az 1989-ben felállított adósságszámláló 2008-ban egyszerűen kiakadt. Történt ugyanis, hogy 2008. szeptember 30-án át kellett volna ugrania a tízbilliót (10 000 000 000 000), de nem volt ennyi nulla a gépben. Akkor az órát leállították, majd 2009-ben újraindították, további sok-sok nullával. Itt tart tehát Amerika… Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Kirúgták állásából pénteken a CNN egyik műsorvezetőjét – “What did he just say?”…..

Kirúgták állásából pénteken a CNN egyik műsorvezetőjét, amiért kirekesztőnek nevezett egy népszerű komikust, és közölte, hogy az egész televízió-ipart – beleértve a saját csatornáját is – zsidók irányítják. “Rick Sanchez nem tartozik többé a céghez. Megköszönjük Ricknek az elmúlt évek szolgálatát, és minden jót kívánunk neki” – közölte szűkszavúan a CNN, alig 24 órával a műsorvezető csütörtök délutáni nyilatkozata után.

CNN's Rick Sanchez Fired After Calling Jon Stewart a Bigot - CNN/AP

CNN's Rick Sanchez Fired After Calling Jon Stewart a Bigot - CNN/AP

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Sarkosan fogalmazva

Egy nemzetközi felmérés szerint a felnőtt magyar lakosság több mint egynegyede sem számolni, sem olvasni nem tud értékelhető szinten. Ez szomorú, sőt döbbenetes. És ez az egynegyed minden joggal rendelkezik, családot alapít, autót vezet, sőt választ, szavaz – még polgármester is lehet. Persze elvileg egy analfabéta is lehet kiváló ember, derék hazafi, a műveltség és az erkölcs nem feltétlenül arányos, a műveltből bankár, a műveletlenből bankrabló lesz, de még fordítva is lehetséges, sőt egyre gyakoribb. Ez az igen nagy mintán végzett felmérési eredmény azért dermesztő, mert ez már „kritikus tömeg”, egy egész ország közérzetét és jövőjét határozza meg. Szegénységgel párosulva állandó utánpótlást jelent a devianciának és a bűnözésnek, és nincs annyi rendőr a világon, amennyi elég lenne a rend fenntartására – különösen, ha maguk a rendőrök sem sokkal műveltebbek. A családok egy részében már az óvodás is megtanul viszonylag jól olvasni és számolni, egynegyedében viszont az általános iskola elvégzése után is funkcionális analfabéta marad a gyermek – ha ugyan sikerül végigbukdácsolnia mind a nyolc évet. „Sikerült” visszajutnunk egy száz évvel korábbi állapotba. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban kerül szóba a közoktatás visszaállamosítása, mert a helyzet tarthatatlan. Ez az egynegyed nem „humánerőforrás”, hanem rettentő holtteher. És hatalmas veszélyt jelent, ha önmagát újratermeli. Ez a mai „numerus clausus”, elvileg senki nincs ugyan kizárva az oktatási folyamatból, de oktatási téren már régen „nincs ingyenebéd”. És ez a nagyjából kétmillió ember is szavazni fog. Nem vonom kétségbe ehhez való jogukat, csak magamtól kérdezem: vajon kire és miért adják majd a voksukat? Ha ugyan elmennek egyáltalán választani – ingyen. Lesz itt dolga Hoffmann Rózsáéknak.

Szentmihályi Szabó Péter

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Húzd be a hasad! – Ferihegyet találóbb lenne Balkan Transfernek nevezni. Civilizálatlan viszonyok, áldatlan állapotok fogadják az utasokat.

Lekésett járatok, kulturálatlan biztonságiak, birkamódra terelt tömeg, civilizálatlan viszonyok. Tegnapi, a ferihegyi állapotokkal foglalkozó cikkünkre rengeteg reakciót kaptunk, az utasok szerint a helyzet a leírtnál is rosszabb.

Ferihegy - Budapest

Ferihegy - Budapest

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Megválaszolhatatlan kérdések

A leghíresebb ember is megválaszolhatatlan, de legtöbbeket az élet értelme foglalkoztat.

Csokorba szedte a felhasználói vélemények alapján a megválaszolhatatlan kérdéseket az Ask Jeeves nevű tudakozó honlap. Nem meglepő módon a győztes a “Mi az élet értelme?” kérdés. A The Daily Telegraph című brit lap híre szerint a 2. helyen a “Létezik-e Isten?” áll, a harmadik leggyakoribb kérdés pedig az, hogy “Viccesebbek-e a szőkék?”

Végzetes hiba

Az elmúlt húsz év politikája a maga nagy elfoglaltsága mellett elhanyagolta a közelmúlt történetét. Vezérszólama a pénzügyi rendcsinálás volt. Aztán jött a fiatal generáció, s hozott egy meghökkentő filmet Biszku Béláról, aki a figyelmes kamerázást komikus örömmel vette tudomásul.

Kiderült, hogy az új rendszerben nevelkedett nemzedéket jobban érdeklik a félmúlt meghökkentő és zavarba ejtő képei, mintsem az a rengeteg jól megírt tanulmány, amelyet a magunk mögött hagyott korról írtak a szép stílus meg a pénzügyi egyensúly szerelmesei. Hogy történelmi léptékkel mérve nem is olyan rég volt, amikor Magyarország kommunista rendőrállam volt, s hogy állampolgárainak legyilkolása a lehető legkisebb veszély mellett ugyanúgy folyhatott, miként azt ma a képernyőn láthatjuk az Afrikából vagy az arab világból érkező tudósításokban.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »