Már amikor Kovács László lett a magyar kormány által delegált uniós biztos, minden értelmes ember tudhatta, itt (pontosabban Brüsszelben) valami nincs rendben. Aztán következett egy újabb szocialista delegált, Andor László, aki most előkelően távol maradt a hazánkat érintő súlyos döntés meghozataláról, s utóbb a határozatot méltányosnak nevezte. Nincs ebben semmi különös, hiszen őket nem választotta senki, sőt egy EU-biztosnak szigorúan tilos saját országa érdekeit képviselnie, ami szép, sőt nemes elv, hiszen az ő hazájuk már Európa, csak mi ragadtunk itthon. Van abban valami dermesztő, hogy az egész EU-parlament is ilyen alapon működik, hiszen a pártlistán bekerülő személyekre „csomagban” szavaznak, vagyis a jelölteket külön-külön senki sem választja, legfeljebb az illető párt vezetése. Így aztán kifejezetten szerencse dolga az egész, s Bokros Lajosnak például kifejezetten szerencséje volt, az őt delegáló pártnak már kevésbé. Olyan súlyos legitimációs probléma ez, amire sajátos módon a demokráciát velünk szemben tűzzel-vassal védő brüsszeli vízfej cseppet sem érzékeny, már csak azért sem, mert a saját legitimációját bolond lenne kétségbe vonni. Olyan erkölcstelen ez, mint a nálunk is gyakori eljárás, amely szerint egy pártlistán bejutott képviselő kilép, fél évig „független” lesz, aztán vagy belép egy másik pártba, vagy a többi „függetlennel” új frakciót (és pártot) alapít. Jelenleg jogszerű, de nem erkölcsös, mondhatná most is Horn Gyula, vagy finomabban fogalmazva nem ízléses, mint Andor László gesztusa, de hát az ő nevét alig sikerül megjegyezni, máris lejár a mandátuma, és van rá egy fogadásom, hogy már várja őt egy még jobb állás külföldön, s nem jön vissza minket boldogítani és tanácsokkal ellátni, mint Kovács László. Ezeken az ügyeken érdemes eltöprengeni az új EU-választás előtt, ha ugyan ez a kérdés még időszerű lesz akkor, mert ha így mennek a dolgok, összesen két magyar EU-biztosról emlékezhetnek meg a szomorú krónikák, Kovácsról és Andorról.
Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap
