A pszichopata unió

 

 

Nyugat-Franciaországban, Limoges-tól ötven kilométerre eladó egy falu. Elnéptelenedett, a válság által tönkretett településről van szó. Már be is árazták: százmilliót ér. Párizst vajon mikor árazzák be? És Budapestet? Mennyit ér a Duna partján a Parlament épülete? S mire lehet használni? Fűszerüzletnek túl nagy, óvóhelynek meg kicsi.

Ha valakivel meg akarom kedveltetni magam, nem a legcélravezetőbb módszer, ha unos-untalan nyilvánosan megbélyegzem. Ha ráadásul azt szeretném, hogy dicsérje igazságérzetemet, akkor nem ajánlatos következetesen büntetnem, mert egyszer elkopik a térd, és elfogy a kukorica. De ha még arra is vágyom, hogy ahhoz a közösséghez tartozónak érezze magát, amelynek én ugyan régebben tagja vagyok, de részint az én sugallatomra állt közénk, ugyanakkor ezt a közösséget először csak vattába bugyolált bunkósbotként használom ellene, később az ütések nyomán lefoszló vattát a szájába tömöm, ha szólni mer, akkor aztán lőttek a harmóniának.

Ki a pszichopata? Az, aki kiköpdösi a szájába gyömöszölt vattát, és a feje felé irányított bunkó meglendülésekor elhajol, vagy aki olyan kéjjel használja a demokrácia feliratú stemplit, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok formás női tomportól megvadult masinisztája? Min dolgozik az unió? Azon, hogy kevésbé legyen bürokratikus, s hogy a tagországok a felismert közös érdekek mentén vehessék föl a válsággal szemben a harcot, vagy inkább azon, hogy ha már rend úgysincs, legalább csend legyen? Azon, hogy az egyes országok minél több kreativitással álljanak ellen a válság sújtotta földrész elszegényedésének, állampolgáraik védelmét tartva szem előtt, vagy azon, hogy aki szegény, legyen még szegényebb? Mi az unió célja? Az, hogy Európa ezeréves államainak értékes tradícióit, nemzettudatát megőrizze, vagy hogy szétveresse azokat a belső összetartó erőket, amelyeket nem képes az európaiság minden tagállam érdekeit egyaránt tekintetbe vevő kohéziójával helyettesíteni? Mi az unió eszméje? Hogy ne engedje pernyeként szétszállni a „periféria” országaiban a túl korán elhitt egyenlőség ideáját, vagy hogy az orwelli egyenlők közti egyenlőbbek téveszméjét népszerűsítse?

Nyugati szociológusok, politológusok ma már bátor diskurzusokat folytatnak az eurózóna válságáról és az unió széteséséről. Cui prodest? Kinek az érdeke az unió szétesése? Hát nem Európáé, az biztos. Gyanítom, az Egyesült Államok pont azokkal a gondokkal szembesülne, mint ma az uniós tagállamok, ha a maják, aztékok, s az összes őslakos közösség megőrizhette és máig fenntarthatta volna saját államát, kulturális kontinuitását, s legrosszabb esetben társult volna a korán vagy később bevándorlókkal, akik nem hódítókként, hanem telepesekként viselkedtek volna.

Az unió eszméje nem a közös valután, nem a keleti blokk országainak fölvételén és nem a világgazdasági válság miatt fog elbukni, hanem azért, mert csak gazdasági közösség korában volt képes céljait pragmatikus keretek közé szorítani. Politikai közösségként bukását önmaga borítékolta, mert hagyta, hogy sorain belül azok kerekedjenek fölül, akik képtelenek tiszteletben tartani, hogy itt ezeréves nemzetállamok döntöttek a szövetkezésről egy magasabb cél érdekében. A szövetkezést meg a magasabb célt azóta is szajkózzák, a nemzetállami múltat és jelent viszont ahelyett, hogy attribútumként fogták volna föl, amellyel számolni kell, most már bűnlajstromba veszik. Pedig az EU sosem lesz Egyesült Államok, mert kipécézett, pellengérre állított tagországainak hatalmas történelmi és kulturális múltja van, és ezeknek az országoknak a jelenét a pénzvilág összefogásával egy időre tönkre lehet tenni ugyan, de sem Görögország, sem Olaszország, sem Magyarország múltját, sem jövőjét megsemmisíteni nem lehet. Még a múltat sem lehet sóval behinteni, nemhogy a jövőt.

Körmendy Zsuzsanna

Magyar Nemzet

2012. február 24., péntek