A magyarországi cigány családból álló szervezet által Hamiltonban működtetett emberkereskedelmi hálózatnak összes tagja büntetett előéletű a kanadai hatóságok szerint. A több mint tíz vádlott és elítélt többsége ráadásul Magyarországon körözés alatt áll – tudta meg a Magyar Nemzet bírósági forrásokból.
Mint ismeretes, 2009 végén indult nyomozás Kanada legnagyobb emberkereskedelmi ügyében, amikor egy magyar férfi segítséget kért egy helyi szociális munkástól. Tolmács segítségével elmagyarázta, hogy pincékben tartják őket fogva több társával együtt. Ő az egyike annak a – nyomozás jelenlegi állása szerint – tizenkilenc magyarországi férfinak, akit egy több magyarországi cigány családból álló szervezet hamis ígéretekkel Kanadába csábított, majd rabszolgaként tartott.
Human trafficking case puts spotlight on refugee system
HUNGARIAN ROMA IN HAMILTON HUMAN SMUGGLING TRIAL
Az áldozatok többségének jól fizető, bejelentett munkahelyet ígértek, de olyan is volt, aki úgy tudta, a szervezet egyik női tagja (Kolompár Gizella) Párizsba viszi romantikus utazásra. Érkezésükkor elvették a személyes dokumentumaikat, majd azonnal menekültstátust igényeltettek velük cigány származásukra hivatkozva, annak ellenére, hogy nem mindegyik vallotta magát cigánynak.
Ezek után bankszámlát nyittattak velük, ahová a segély befolyhatott, de a pénzt helyettük vették fel. Áldozataikat Hamiltonban három családi ház pincéjében helyezték el, és feketén, ingyen vagy éhbérért dolgoztatták őket az építkezési vállalkozásukon. Felügyelet nélkül nem is hagyhatták el az ingatlant. Gyakran olyan ételt adtak nekik, amelyet a kutyák sem ennének meg. Az ügynek tizenhárom vádlottja van. Egy férfit továbbra is keresnek a hatóságok.
WA
Magyar Nemzet
2012. február 18., szombat
***
Kértek és kaptak menekült státuszt olyanok is, akiknek itthon a felhalmozott lakás és egyéb hitelük meghaladta az összes vagyonuk értékét. A végrehajtó elől menekültek, persze cigánynak vallották magukat, pedig nem azok, jól ismerem őket. Elmondásuk szerint, mikor megérkeztek azt mondták a menekültügyöseknek, hogy itt Mo.-n a gyerekeiket verték az iskolában, pofozták cibálták a hajukat, meg ilyesmik. Most köszönik szépen jól vannak, akkora segélyt kapnak, főleg a 3 gyerekek után, hogy vígan élnek, a facebookon is állandóan dicsekednek, meg képeket tesznek ki magukról. Nem egészen értem miért éri meg Kanadának eltartani ezeket az embereket, de ha ez kell nekik, hát fizessenek.
***
Fene bánja mit visznek ,csak ne hozzanak,Kana nagyon távol van tőlünk de nincs elég messzire ,mert bizony Canadában is van egy bizonyos magyar csoport akik a az egykori hazájukat ássák gáncsolják .Ajánlom mindenki számára hogy nézzen bele ebbe a lapba,még a Kopácsi 1956 lánya is beállt a volt hazája leköpésébe, olyan kis komcsi sejt működik akik sokan nem magyar állampolgárok de egykoron kitántorogtak Canadába.
Itt a díszes társaság.
Szerzők
Christopher Adam
Tamás István
Andy Boyer
Zipernovszky Kornél
Szemenyei-Kiss Tamás
Kopácsi Judith
Göllner András
Kerekes Sándorhttp://kanadaihirlap.com/
Senki ne tévessze össze őket az amerikai népszabival az egy másik komcsi sejt.




































































