Drága demokraták, most már tényleg ne féljenek

Jelentem: szerda este tort ült Budapest utcáin a kognitív disszonancia. Igen, az Új Színház előtti antifasiszta tüntetésről lesz szó az alábbiakban, amely közéleti szürrealitásban köröket vert az utóbbi idők demonstrációira, pedig erős a mezőny. Eleve volt már tüntetés Dörner György kinevezése ellen ugyanitt, nincs is ezzel baj, csak hát a tolerancia nevében akkor sikerült kifütyülni a kompromisszumos javaslattal előálló Fábry Sándort – nos, ez nem vall túl sok következetességre.

De jó, legyen még egy kutyavásár Budán, és egy második fordulós „rettegde” a balettintézet állványainak árnyékában. A Magyar Ellenállóknak és Antifasiszták Szövetségének joga van rá, hogy összehozzon egy rendezvényt, ahol aztán tényleg azt mondhatnak, amit akarnak. És joguk van rá, hogy azt engedjenek be rendezvényükre, a kordon mögé, akit akarnak. Az persze már egy kicsit zsenánt, hogy ruha alapján döntik el, ki jut be a rendezvényre, mondván: „a Rákóczi téren is ki lehet szúrni, hogy ki mivel foglalkozik”.Ezt hívják előítéletes kirekesztésnek demokratanyelven, de spongyát rá: ha 2012-ben valaki úgy gondolja, hogy nem ciki Che Guevarás zászlót lengetni, akkor megértem, hogy nem akar egy légtérben tartózkodni egy SS Totenkopfos felvarróval ellátott bomberdzsekivel és annak tulajdonosával. Megjegyzem: ezt a felállást fordítva sem értem, ahogy azt sem, mi élvezeti és sportértéke van bivalyerős fiatalemberként a hajdani partizánszövetség nyugdíjas tagozatának arcába ordibálni, de ez megint csak az én bajom. Az sem tiszta, hogy a 21. században mi szükség az Amuri partizánok bömböltetésérére, az viszont még nekem is leesik, hogy a Marseillaise hogy került ide. Remekül lehet vele hergelni az ellentüntetőket és közben el lehet magyarázni, hogy ez a felvilágosodás meg a humanizmus beteljesedésének ünneplése, vagy mit tudom én.A csúcs viszont még mindig nem ez. Amikor azt hallom a színpad felől, hogy karnyújtásnyira vagyunk 1944. októberétől, amikor minden szónok azt mantrázza, hogy a kormány összekacsint a szélsőségekkel, akkor történetesen azt látom, hogy a kormány rendőrsége fogja ezeket a szélsőségeseket, és az Andrássy út felé tessékeli őket. Aztán persze nem kacsintgatnak rájuk, hanem farkasszemet néznek velük. És amikor egy már Gyurcsányéknak is kínos toleranciabajnok, Dániel Péter arról beszél, hogy a szélsőjobboldal birtokában ma még csak egy színház van, aztán talán jön majd az összes, utána talán a média is, akkor a szélsőjobboldal képviselőit már be is kerítette az Andrássy útnál a rendőrség úgy, hogy mozdulni sem tudnak. Sőt: a rettegők úgy vonulhattak át Károlyi Mihály szobrához eltemetni a jövőt, a demokráciát, a szólásszabadságot, a köztársaságot, hogy rohamrendőrök vigyázták őket az ordas eszmék inkarnálódott korpuszaitól. Tetszik tudni: őket nevezték Orbán- meg Pintér-pribékeknek január másodikán.

Volt szerencsém látni még azt is, amikor a radikálisok jelentős késéssel megérkeztek a Kossuth térre; a demokraták akkor már a vörös gróf árnyékában dideregtek. Úgyhogy meggyőződhettem róla: a rendőrség itt is legalább háromszoros túlerővel tartotta távol a bomberesek nagy részét. Száva Vincének ez annyira tetszett, de annyira, hogy le is fényképezte okostelefonjával a jelenetet. Aki bakancsa és kopasz feje dacára valahogy mégis eljutott a Károlyi-szoborhoz, azt sün alakzatban fogták közre. Márton László meg is köszönte szépen a biztosítást, ami talán elgondolkodtatta a megjelenteket, hogy akkor most tényleg diktatúra van-e. Ha nem, akkor nekik idézném Komjáthi Imrét: a borsodi szociprominens jelezte ugyanis, hogy lenne talán fontosabb dolguk is az ellenzékieknek, mint az értelmiségi gumicsontok rágicsálása.

Arról már nem is beszélve, hogy én úgy tudtam: a demokrata nem fél. (Ha annyi ezresem lenne, amennyiszer ezt a mondatot hallottam 2010. áprilisa óta, akkor zsebből fizetném vissza az IMF-kölcsönt.) De továbbmegyek: a demokrata attól sem tart, hogy tüntetése eredmény nélkül marad. Ugyanis a szerdai demonstráció résztvevőinek legalább a negyede tudósító volt, vagyis láthatta ország-világ, hogy íme, ez ma Magyarországon (melynek államformája amúgy köztársaság, és erről szóljon valaki Ungváry Rudolfnak is!) az úgynevezett demokratikus ellenzék. Amelynek zászlóshajója, az MSZP – Simon Gábortól tudjuk – akár még alkotmányozó kétharmadot is szerezhet. Úgyhogy jó tanácsul csak Vitányi Ivánt tudom idézni: „előre hát a néppel, a népért, tűzön-vízen át”.

Tompos Ádám - 2012. február 03., péntek MNO