Ellenzéki izzadtság

 

Egyetlen napon mind a három és fél parlamenti ellenzéki párt leváltotta a kormányt, mutatván, hogy ők is itt vannak, és elszántak és rettenthetetlenek, mert nemcsak az utcán lehet és kell politizálni, mint a civilek, hanem szervezett keretek között – adott esetben még a parlamentben is –, ahogy az profi politikusokhoz illik.

 

 

Az LMP és a DK kongresszust tartott, az MSZP választmányi ülést, a Jobbik meg évadnyitó társulati ülést vagy valami hasonlót. Vona pártelnök mindenesetre meghatározta 2012-re a fő csapás irányát: „Mi nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzetiszocialisták, ugyanakkor demokraták sem vagyunk.”

Nem a kijelentés tartalma, sokkal inkább az őszintesége a meglepő, mert a másik három rendezvényen nem hangzott el semmi hasonló, pedig mindhárom párt bír némi deficittel a demokrácia terén, de nem szokták belátni, bevallani meg különösen nem. Jóllehet az a bizonyos antidemokrata attitűd igazán alkalmas alapja lehetne az oly nagyon ácsingózott (baloldali) ellenzéki – vagy ahogy ők szeretnék hinni magukról: demokratikus – összefogásnak. Persze egy demokráciában az antidemokrata pártoknak is helyük van, ha a választóknak rájuk támad igényük, nem szabad ettől a szabadságtól sem megfosztani őket. A Jobbik elnöke most kimondta azt, amit amúgy is sokan tudtak, sejtettek, reméltek, de könnyű nekem, mert őt nem izgatja az ellenzéki egységként emlegetett akármi, amit nemcsak azért nem nevezünk politikai lufinak, mert súlytalan még egy lufihoz képest is, de még szelep sincs rajta, hogy felfújhatnák.

Bezzeg Gyurcsány, aki a miskolci betonpanel után nyelvi politikai panelekbe költözött! Kijelentette, hogy az Orbán-kormány elmozdítására (nem leváltása!) és a jogállam helyreállítására a lehető legszélesebb és legszorosabb ellenzéki összefogásra kell törekedniük a demokratikus pártoknak. (Magyarán: azoknak az antidemokrata pártoknak, amelyek másként nem demokraták, mint a Jobbik.) Demokráciaellenes elkötelezettségét bizonyítandó hozzátette: a megegyezés alapjaként az 1989-es alkotmányra épülő közjogi rendszer visszaállítását javasolja. Amiről a legpozitívabb, amit elmondhatunk, az, hogy önmeghatározása szerint is ideiglenes volt. Az ellenzéki összefogás elkötelezett híve az MSZP is, bár Simon Gábor választmányi elnök egyedül megszerzett kétharmados többségről ábrándozik, csak okos politizálás, nyitottság az emberek gondjaira, jó szövetségi politika szükségeltetik hozzá. (Te jó ég! Lehet, hogy a Fidesz is így szerezte a kétharmadot?) Megkerülhetetlen lesz az MSZP a Fidesz leváltásában – ígérte Simon, s mi tagadás, az MSZP eddig is szinte megkerülhetetlen volt, akár az út teljes szélességébe kieresztett fáradt (és fárasztó) olaj. 2010-ben kiderült, lehet, hogy valamit nehéz megkerülni, viszont igen könnyen átléphetnek rajta.

Az LMP kongresszusán ismét világossá vált, Schiffer háttérbe húzódásával egy szemernyit nem növekedett a párt intellektuális nívója. Nem kérnek az ellenzéki összefogásból, inkább a parlamenten kívüli pártokkal, civil szervezetekkel kívánnának kapcsolatot tartani és együttműködni, mintha nem tudnák, hogy a civil szervezeteket ugyanazok az erők, adott esetben személyek mozgatják és irányítják, akik a parlament baloldali ellenzékét. A függetlenség illúziója ragadta Vágó Gábort a következő zengevény előadására: „Az kell, hogy kinn legyünk az utcán, kinn legyünk a terepen, rengeteg emberrel találkozzunk, lefagyjon a fülünk az utcán állva, hogy kávét izzadjunk, és minél több embernek elmondjuk a mi alternatívánkat.” Mégiscsak Lehet Más a Politika! Mert Vágó Gábor utcai előadásai az ő alternatívájukról, miközben éppen lefagy a füle, és kávét izzad (csak a bajsza le ne konyuljon!), komoly együttérzést válthat ki az emberekből. S az együttérzésből már akár szavazat is könnyen születhet.

Ugró Miklós

Magyar Nemzet

 

Egy válasz to “Ellenzéki izzadtság”

  1. Névtelen Says:

    Hiaba akarjak osszemosni a Jobbikot a masik ket es fel “ellenzeki” parttal,nem fog sikerulni.Mert igazabol ezek nem ellenzeki partok,csak a zsidok altal rendezett szinjatek folyik.Nagyon is egyetert a fidesz az az mszp-vel es vica-versa.A tobbi az csak parasztvakitas.Na mar akit lehet…Megint egyszer nem jott ossze a fidesznek a Jobbik denuncialasa.Kevesek hozza a fideszes bolsevikok,likudosok es szabadkomuvesek/Martonyi,Kover,stb./2002-ben is azt nyilatkozta Orban;”Most csak az volt a fontos,hogy a MIEP kiessen a parlamentbol”.A kommunistak nem zavartak oket,csak az a 14 Bocskai ruhas magyar.Ne bizzon a fidesz az emberi feledekenysegben…Mert vagyunk elegen akik nem felejtenek es a tobbieket sem hagyjak felejteni..A fidesz eppolyan rasszista antimagyar part,mint az mszp-szdsz-lmp-likud.Szarka Laszlo


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.