A francia média egyre inkább az elnökválasztási kampányra összpontosít, így alig foglalkozik a Magyarországgal kapcsolatos eseményekkel. Ez alól a jobboldali internetes fórumok jelentenek kivételt, amelyek a magyar kormány megleckéztetésének a szándékát látják a Brüsszel által elindított eljárásokban.
Ami az erőviszonyokat illeti, huszonhatan vannak egy ellen, jellemezte a helyzetet az AFP-nek a névtelen forrás, hozzátéve, hogy a költségvetési deficit egy dolog, ám Magyarország politikai irányával is gondok vannak.
A jobboldali internetes fórumokon a hangnem teljesen más jellegű. Egy ismert újságíró, Yves Daoudal egyenesen úgy fogalmaz saját blogján, hogy a Magyarország ellen foganatosítandó uniós szankciók “példátlan igazságtalanságról” árulkodnak. A pénzügyminiszterek tanácskozása kapcsán a szerző hangsúlyozza, hogy olyan országok akarják megbüntetni a magyarokat, amelyek költségvetési hiánya meghaladja bruttó hazai termékük három százalékát, miközben a magyaroké ez alatt van.
Yves Daoudal emlékeztet, hogy az Európai Bizottság szerint Magyarország nem fenntartható módon csökkentette a hiányát, majd hozzáteszi: hiába ígérte meg a magyar kormány, hogy a költségvetési hiány, jövőre is az előírt három százalék alatt marad, senki sem akarja kivárni, hogy ez teljesül-e. Hogy miért? Szerinte azért, mert “szét kell verni Orbán Viktort”.
A Le Figaro és Le Monde internetes kiadásaiban található olvasói hozzászólásokból is a fenti megállapítások köszönnek vissza. Az egyik kommentátor azt írja, így jár az a kormány, amelyik szembehelyezkedik a liberálisokkal és a szocialistákkal. Egy másik a túlzottdeficit-eljárás kapcsán emlékeztet: “költségvetési hiány Portugáliában 8 százalék, Franciaországban előreláthatóan 5,5 százalék, Spanyolországban várhatóan meghaladja a 8 százalékot. Folytassuk a sort?”
A fórumokon egyébként továbbra is visszatérő téma, hogy Magyarországgal valójában az Istenre és a keresztény gyökerekre hivatkozó alkotmányt fizettetik meg. A politikai korrektség diktatúrája ellen néhány éve hadat üzent jobboldali újságíró, Eric Zemmour pedig egy rádiós jegyzetében nemrég arra figyelmeztetett: az olyan nagy szavak, mint demokrácia, jogállamiság vagy szabadságjogok füstfala mögött látni lehet, hogy Magyarország esetében valójában ádáz harc dúl a politika és a pénzpiacok, a nemzet és Brüsszel között.
InfoRádió

















































2012. január 30. - 00:18
Nem is olyan peldatlan a szennyes nyugati rabloktol.Trianon volt peldatlan amely mind a mai napig Europa szegyenfoltja.De Trianonb ma visszaut rajuk.Azert amit ott muveltek es azota muvelnek a rothado nyugat pusztulni fog.Szarka laszlo