Gyurcsány és az IMF: éjjel érezték a támadást
Napokig titokban tartotta a Gyurcsány-kormány, hogy az IMF-fel tárgyal, ráadásul pár nappal a kapcsolatfelvételt megelőzően Bajnai Gordon arról beszélt, hogy hazánk stabil állapotban és biztonsággal tekinthet a nemzetközi gazdasági viszonyok elé.Éjszaka döntötték el
„Tájékoztathatom önöket, hogy Magyarország a nemzetközi pénzügyi válság első hullámának támadását elhárította. Fontos hangsúlyoznom, hogy a támadás első hullámáról van szó. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy azok, akik támadást indítottak az ország pénzügyi rendszere ellen, ilyen gyorsan nem fogják feladni” – erről már Gyurcsány beszélt a parlament előtt október 13-án. A bukott miniszterelnök beszédében ekkor tűnt fel először a valutaalapra való hivatkozás is.
„Csütörtökön éjszaka, amikor ezt a támadást érzékeltük, akkor abban állapodtunk meg, hogy a pénzügyminiszter úr az Európai Unióhoz, a jegybankelnök úr pedig a valutaalaphoz fog fordulni azért, mert ha bennünket megtámadnak, akkor szövetségeseket kell gyűjteni; akkor barátokat kell gyűjteni, hogy mi meg azt üzenjük vissza azoknak, akik bennünket támadnak, hogy nem vagyunk egyedül. Csütörtök éjszaka óta a mai reggelig folytak az egyeztetések a valutaalap Magyarországért felelős vezetőivel – a valutaalap küldöttsége egyébként itt van Magyarországon – és az Európai Unió vezetőivel” – fogalmazott Gyurcsány.
A válság közepette is növekedésről beszéltek
Mindezek fényében meglepőnek hatott Gyurcsány és Veres János október 17-i bejelentése, miszerint 2009-ben növekedni fog a GDP. A pénzügyminiszter szerint a gazdasági növekedés 1,2 százalékos lesz, a 3,9 százalékos infláció mellett. A miniszterelnök a 13. havi nyugdíj megőrzését ígérte. A lepel végül október 27-én hullt le, amikor Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója közleményben tudatta, hogy egyeztetve az Európai Unióval a szervezet átfogó megállapodásra jutott Magyarországgal lépések egész soráról, amelyek erősítik a hazai stabilitást, hosszú távon pedig javítják a magyar gazdaság növekedési potenciálját.
Október 29-én kiderült, hogy Magyarország 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőövet kap, erről egyezett meg a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az EU. Az IMF közlése szerint a mentőcsomag célja, hogy segítsenek Magyarországnak kezelni a pénzügyi válság hatásait. A IMF bejelentette: 15,7 milliárd dolláros hitelkeretről állapodott meg Magyarországgal, míg az EU további 8,1 milliárd dolláros, a Világbank 1,3 milliárd dolláros segítségről döntött. A kormányfő megerősítette, a megállapodás a 2010-ig terjedő választási időszakra, azaz 17 hónapra szól, valamint kijelentette, a valutaalap óvatosságra, visszafogottságra intette az országot a költségvetés tervezése kapcsán, továbbá arra, hogy ne költekezzen túl.
Gyurcsány rájött valamire
„Ez a válság nem Magyarországon indult, nem itt keletkezett, de kétségtelen, hogy vannak olyan tényezők, amelyek miatt Magyarország számára súlyosabb és messzebb mutató kockázatokat jelentett” – hangsúlyozta Gyurcsány november 3-án a parlamentben. Majd ezután megnevezte azokat az okokat, amelyek miatt hazánknak nemzetközi segítségre volt szüksége. Ezek közül egyet érdemes kiemelni, ami a mából visszanézve különösen érdekesnek hat.
Gyurcsány szerint ami sajátosan magyar, hogy hazánkban a vállalatok és a lakosság jelentős része az elmúlt években egyre inkább devizában adósodott el. Különösen igaz ez az utolsó egy-másfél évre, amikor már ráadásul nem nagyon voltak hosszú lejáratú devizahitelek – tette hozzá. „De mintha mi sem történt volna, folytatták ugyanezt a magatartást nagyon sokan, Magyarországon egy euró megtakarításra öteurónyi hitel jut.”




















































2012. január 29. - 02:13
A fidesz hibaja,hogy ez a fereg meg mindig szabadlabon van es zavaroghat.Ha a Jobbik kerult volna 2/3-al a parlamentbve,az Orszaggyules megalakulasanak a napjan megfosztottak volna mentelmi jogatol es ma a bortonben targyalhatna titokban arrol,hogyan szerezhet maganak egy darab kenyeret.Az a teny,hogy ez a giliszta meg mindig ott ulhet a magyarok parlamentjeben azt bizonyitja,hogy Magyarorszag nem jogallam,hiszen a bunozok azt csinalhatnak amit csak akarnak.Szarka Laszlo