Mikor elindultunk, még sütött a nap. Mikor megérkeztünk, már csak a mécsesek fénye világította meg utunkat. Mikor elindultunk, a menet eleje már elérte a Parlamentet, és a sűrű, masszív sokaság betöltötte az utcákat. Egyedülálló, felejthetetlen élmény volt!
Négy óra előtt tíz perccel értünk a Hősök terére. A tömeg óriási volt, már akkor elárasztotta az utcákat. Alighogy rendeztük sorainkat és kakaslépésben elindultunk az Andrássy úton, megtudtuk, hogy a menet eleje már elérte a Parlamentet, kétszázezren vannak a Kossuth téren, és még érkeznek. Hátranéztünk… és nem láttuk a sokaság végét.
A négy kilométeres távot lassú tempóban három óra alatt tettük meg. A tömegben sok helységnévtábla volt, néhány transzparens (idegen nyelvű is) és egy hatalmas lepedő, amelyen ez állt: „A felvidékiek köszönik a magyar állampolgárságot és az új alkotmányt!” A magyar zászló amúgy általános jelenség volt – fogalmazhatnék úgy is, hogy zászlóerdő lepte el az Andrássy utat.
Néhány LMP-s zavartan toporogva bámulta a hömpölygő tömeget, kínos helyzetüket pontosan leírja a következő, fél füllel elcsípett mondat: „Ezek többen vannak, mint mi az Operánál!”
Öt órakor már sötét volt, a mécsesek sorban fellángoltak, mi pedig tiszta szívből énekeltünk. Az embert ilyenkor elfogja egy jóleső bizsergés, érzi a tömeget, velük együtt dobban a szíve. Igazi lelki feltöltődés, amikor megbizonyosodik róla, hogy a nemzetközi sajtó és a hazai ellenzék hazugságai ellenére mégis a kormány mellett áll a többség.
Hét órakor értünk a Kossuth térre. A menet eleje már elszéledt, másképp nem fértünk volna el ott annyian. Felhangzott a Szózat, a sokaság egy emberként énekelte: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!”.A díszkivilágított Parlament fölött pedig, akár egy égi jel, galambok kezdtek körözni, tollukról visszaverődött a fény, ezért úgy tűnt, mintha külön-külön mind ragyogott volna.
Ekkor hallatszott a kiáltás: „Viktor!” A tömegen, mint a morajló tenger zúgása, futott végig a szó, egyszerre skandáltuk mindannyian: „Kétharmad! Hajrá magyarok!”
Hamarosan azonban megszólalt a hangszóró, és elbocsátottak minket békével, hogy a mögöttünk érkezők is elférjenek a téren. Így hát leraktuk mécseseinket, és fáradtan, de boldogan, lelkileg megújulva hagytuk el a Kossuth teret „jobbra és a másik irányba”, és elindultunk haza.
