Álláspont
Álláspont
Mint arról hétvégén az MNO is hírt adott, több százezren vettek részt a szombati Békemenet Magyarországért elnevezésű, kormány melletti demonstráción. A BBC beszámolója szerint tökéletes időzítés volt a szombati békemenet Orbán Viktor keddi, brüsszeli útja előtt, a Reuters pedig arról számolt be, hogy ez volt a kormányváltás óta a legfontosabb tüntetés Magyarországon.

Mikor elindultunk, még sütött a nap. Mikor megérkeztünk, már csak a mécsesek fénye világította meg utunkat. Mikor elindultunk, a menet eleje már elérte a Parlamentet, és a sűrű, masszív sokaság betöltötte az utcákat. Egyedülálló, felejthetetlen élmény volt!
Négy óra előtt tíz perccel értünk a Hősök terére. A tömeg óriási volt, már akkor elárasztotta az utcákat. Alighogy rendeztük sorainkat és kakaslépésben elindultunk az Andrássy úton, megtudtuk, hogy a menet eleje már elérte a Parlamentet, kétszázezren vannak a Kossuth téren, és még érkeznek. Hátranéztünk… és nem láttuk a sokaság végét.
A négy kilométeres távot lassú tempóban három óra alatt tettük meg. A tömegben sok helységnévtábla volt, néhány transzparens (idegen nyelvű is) és egy hatalmas lepedő, amelyen ez állt: „A felvidékiek köszönik a magyar állampolgárságot és az új alkotmányt!” A magyar zászló amúgy általános jelenség volt – fogalmazhatnék úgy is, hogy zászlóerdő lepte el az Andrássy utat.
Néhány LMP-s zavartan toporogva bámulta a hömpölygő tömeget, kínos helyzetüket pontosan leírja a következő, fél füllel elcsípett mondat: „Ezek többen vannak, mint mi az Operánál!”
Öt órakor már sötét volt, a mécsesek sorban fellángoltak, mi pedig tiszta szívből énekeltünk. Az embert ilyenkor elfogja egy jóleső bizsergés, érzi a tömeget, velük együtt dobban a szíve. Igazi lelki feltöltődés, amikor megbizonyosodik róla, hogy a nemzetközi sajtó és a hazai ellenzék hazugságai ellenére mégis a kormány mellett áll a többség.
Hét órakor értünk a Kossuth térre. A menet eleje már elszéledt, másképp nem fértünk volna el ott annyian. Felhangzott a Szózat, a sokaság egy emberként énekelte: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!”.A díszkivilágított Parlament fölött pedig, akár egy égi jel, galambok kezdtek körözni, tollukról visszaverődött a fény, ezért úgy tűnt, mintha külön-külön mind ragyogott volna.
Ekkor hallatszott a kiáltás: „Viktor!” A tömegen, mint a morajló tenger zúgása, futott végig a szó, egyszerre skandáltuk mindannyian: „Kétharmad! Hajrá magyarok!”
Hamarosan azonban megszólalt a hangszóró, és elbocsátottak minket békével, hogy a mögöttünk érkezők is elférjenek a téren. Így hát leraktuk mécseseinket, és fáradtan, de boldogan, lelkileg megújulva hagytuk el a Kossuth teret „jobbra és a másik irányba”, és elindultunk haza.
Több mint 12 millió internetező nézte meg négy nap alatt egy nyolcéves ausztrál kislány heavy metal videóját a YouTube videomegosztó portálon.
Alternatív üzemanyagok forrásaiként nemcsak a kukorica, repce, cukornád és egyéb szántóföldi növények jöhetnek szóba, hanem például az algák is. A szárazföldi növényekkel szemben számos előnnyel rendelkeznek: nagy mennyiségben nőnek a tengerben, nem kell trágyázni őket, nem veszik el a teret az élelmiszernövényektől, ugyanakkor valóságos szénhidrátbombák.
Londoni felzárkózó piaci elemzők hétfői előrejelzése szerint Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök keddi, brüsszeli találkozóján várhatóan megerősítést nyer a magyar kormány törvénymódosítási készségére utaló eddigi kommunikáció, amit a piac máris jutalmaz.
Az európai uniós módszertan szerint számolt államháztartási egyenleg tavaly az egyszeri tételekkel együtt előreláthatólag mintegy 976 milliárd forintos többletet mutat, amely a GDP 3,5 százaléka – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
A Békemenetet alá-, a Schmitt Pál államfő lemondását követelő tüntetést pedig felbecsüli a külföldi sajtó. A The Washington Post szerint mindössze 100 ezren vettek részt a Békemeneten, a Kleine Zeitung tízezres tömegről számolt be. A The New York Times viszont egyáltalán nem foglalkozik a demonstrációkkal.

A magyar kultúra napja alkalmából, Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel tartott rendezvényen tegnap bemutatta Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár az Országos közművelődési koncepciót a MOM Kulturális Központban. Szőcs Géza elindította a Manda Tévé első adását, amely rendhagyó, online, kétnaponta jelentkező kulturális híradó lesz.
Érdekes rendezvényt tartottak tegnap a MOM Kulturális Központban magyar kultúra napja alkalmából. Szőcs Géza kulturális államtitkár beszédében arra emlékeztetett, hogy a kultúrának és a közművelődésnek fontos szerep juthat napjaink válságából való kilábaláshoz, azonban ehhez aktív, kezdeményező kultúrpolitikára van szükség. Mint mondta, az utókor nem csupán gazdasági válságként emlékezhet majd erre a korszakra, hanem amennyiben jól bánunk a jelen kulturális kincseivel és szellemi örökségünkkel, a nagy fejlesztések korszakaként is fennmaradhat ez az időszak.
„A válságélmény alapja a bizonytalanság, hogy ezzel leszámoljunk, azt tanácsolom, figyeljünk oda hagyományaink, szellemi, kulturális örökségünk útjelző oszlopaira” – hangoztatta, s hozzátette, hogy a nemzet igazi erőtartalékai a kultúrában keresendők.
Negyed év alatt negyvenkilencezer fővel, 2,5 millióra emelkedett Nagy-Britanniában a munkanélküliek száma – ez tizenhét éve nem volt ilyen magas. A 16-tól 22 éves korig terjedő korosztályban a munkanélküliek aránya eléri a 20 százalékot.
Tíz nappal a Costa Concordia óceánjáró olasz partoknál történt szerencsétlensége után a búvárok újra robbantással nyitottak utat a hajóroncsban, hogy folytathassák a kutatást az eltűnt utasok után.
Kiss Norbert, a Nemzeti Közigazgatási Intézet főigazgatója lett Dux László felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár utódja. Hoffmann Rózsa kiemelte: a hallgatói létszám nem azonos az állami ösztöndíjjal támogatott létszámmal
Közzéteszi a NSW-i Magyar Szövetség – Sydney, 2012. január 20-án
Az ausztráliai magyar nemzeti emigráció többsége nevében ezennel kijelentjük, hogy az 2011. december és 2012. január hónapjaiban a Magyarország ellen indított nemzetközi politikai-, gazdasági- és sajtóhadjáratot a magyarországi baloldal: szocialisták, neoliberálisok és zöldek által gerjesztett és sugallt támadásként érzékeljük. Ez számunkra – akik évtizedek óta angolszász demokráciában élünk –, evidens.
A 2010-ben lefolytatott magyarországi országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP pártszövetség elsöprő kétharmados győzelmét a vesztes baloldal képtelen gentlemen-ként tudomásul venni és elviselni, vesztességük okán – nyolc éves kormányzásuk eredményét leszűrve –, magukba szállni, és az ország érdekében csöndesebben viselkedni. Képtelenek elfogadni a Magyar Országgyűlésben hozott alaptörvényt – és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvényeket –, amely elvetette az 1949-ben Moszkva által Magyarországra oktrojált köztársasági alkotmányt, és visszaállította a nemzet jogalkotása évezredes történei kereteit, beépítve abba a kor követelményeit, többek között az Európai Unió tagállamai alkotmányainak több releváns cikkelyét, valamint az európai Alapjogi Chartát, amire az EU Lisszaboni Szerződése is vonatkozik.
Az Európai Unió azért támadja a szuverenitásáért küzdő Magyarországot, mert attól fél, hogy törekvései követőkre találnak Európában – mondta el Eva Maria Barki nemzetközi jogász a Hír TV-nek.
Felhívást tett közzé az interneten Magyarország védelmében egy Bécsben élő, magyar származású nemzetközi jogász. Eva Maria Barki szerint az Európai Unió azért támadja a szuverenitásáért küzdő Magyarországot, mert attól fél, hogy törekvései követőkre találnak Európában. A szakember szerint a Magyarországot ért támadásokért a baloldal a felelős, amely ismét hatalomhoz akar jutni. A nemzetközi jogász szerint Európának vissza kellene térnie a forrásokhoz, az értékekhez, a kereszténységhez. Magyarországnak pedig szövetségeseket kell keresnie.
PR
MTI
2012. január 22. – MNO