
Ha távol járunk a hazától, és valamennyire elfogulatlanul visszatekintünk, rendszerint valamifajta jobbító szándék mocorog bennünk. Ha más megvilágításból látjuk önmagunkat, és megtapasztaljuk, hogy másutt jobb, minőségibb, boldogabb a közösségi és egyéni élet, sokszor feltesszük a kérdést, miért is toporgunk még mindig egy helyben.
Ez a legrégebbi nemzeti sorskérdés. Egyidős azzal, hogy a magyarság hont foglalt Európa közepén. S ezt a kérdést alighanem minden valamirevaló magyar ember feltette már magának.
Az ember akkor is szereti a hazáját, ha már csak a lelkében pislákol, és ha a haza helyére lépő állam irányítói Haynauk, Rákosik, Gyurcsányok. Akit jó emberanyagból gyúrtak, és nem rabszolgamorállal éli az életét, még akkor is szereti a hazát, ha az ország, ahol született, száműzi osztályhelyzete, származása, gondolatai miatt.
Csak és kizárólag a rosszul működő állam lehet ellened, a bennünk élő haza sohasem.
A globális hatalom hadat üzent Magyarországnak, világos a képlet. Ha azt gondoljuk, azért, mert idegen fajták ácsingóznának az ősi magyar földre – hát, ez is egy válasz, higgyen benne, aki akar. Ha úgy okoskodunk, hogy az IMF és az unió oldalán az igazság, és pusztán annyi történik, hogy megrendszabályozzák egy kelet-európai kvázi demokrácia makacs, öntörvényű vezetőjét – nos, ez egy másik válasz lehet.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »